Navigáció

Tartalom

Eseményeink

 

Path község eseményei 2016-ban

A 2016-os év kultúrális eseményeirol készült fényképeket megtekinthetik a galériában

 

Visszatekintés a 2015-ös évre

A 2015-ös év sem szűkölködött kultúrális eseményeben. A tavaszi borverseny után a majális és a már hagyományossá vált gulyásfőző verseny színesítette falunk életét. Ősszel díszpolgárt avattunk és szobrot szenteltünk és természetesen a nyugdíjasnapról sem feledkeztünk meg. A fényképeket megtekinthetik a galériában

 

Advent 2013

Tisztelt Lakosok! Minden vasárnap délután 14.00-kor gyújtunk egy gyertyát a falu ádventi koszorúján az ifjúsági klubbal szemben. Mindenkit szeretettel várunk!

 

Hídvero napok 2012 Neszmély - Búcs

Hidvero napok

Program Neszmélyen

 

Gulyásfozo verseny 2012. június 16.

Idén elso alkalommal került megrendezésre a marhagulyás fozo verseny. A napot utcabállal zártuk, amit tombolahúzás színesített. Az ebbol befolyt összeget, 213 €-t az ovodának ajánlotta fel az Önkormányzat. A rendezvényrol készült többi fényképet megtekinthetik a galériában.

 

Gulyasfozo verseny  Gulyasfozo verseny  Gulyasfozo verseny   Gulyasfozo verseny

 

 

Hídverő Napok – 1996
1996.június 8-án Pathon


Történelmi esemény tanúi voltunk. Igaz, nem tanítják majd az iskolában, és nem jegyzik a történelemkönyvekben sem a pathiak számára mégis jelentős nap lesz ez a júniusi szombat: Felszenteljük a község zászlaját és címerét. Azt a zászlót és azt a címert, amely egy 462 főből álló közösséget jelképez, annak az összetartozását, gyökereik azonosságát. Emlékeztet az életadó Duna lágyan fodrozó habjára, de a mindent elsöprő, pusztító nagy dunai árvizekre is, amelyekből mindig feltámadt a falu.  Emlékeztet arra, hogy a nap fiai vagyunk, de nemcsak azért mert tény, hogy ebben az országban sehol sincs több napsütés, mint ebben a Duna parti kis községben. Emlékeztet arra, hogy a történelem folyamán volt már ötágú vörös és hatágú csillag is, de az emberséget, a szeretetet diktatúra nem tudta kiirtani. Emlékeztet arra, hogy nem járunk mindig az élet napfényes oldalán félő lesz még holdfogyatkozás. Emlékeztet a község félévezredes nevéből ellopott H betűre, az átélt szenvedésekre, a nagy útra- marhavagonban Csehországba. A rabszolgavásárra, a kiszolgáltatottságra, a megaláztatások hosszú sorára. A kegyetlenségre, az embertelenségre, hontalanságra. De emlékeztet azokra is, akik az 1965-ös árvíz után Hodonínból, Kelet-Prága-i járásból és Senicáról jöttek segíteni nekünk, családjukat ott hagyva, fabarakkokban lakva osztoztak sorsunkban, és segítőkezet nyújtottak nekünk. Ezt a kézfogást, ezt a szeretetet visszük most tovább. 11 község a Duna bal és egy jobb partjáról elérkezettnek látta az időt arra, hogy gátat vessen a gyűlöletnek és ne azt keresse, ami elválaszt, hanem ami összeköt bennünket. Hihetetlen, de vannak hajszálgyökerek, amelyek ezer és ezer szállal fonódnak össze. Vannak emlékek- igaz, az előttünk járó nemzedék emlékei- amiket nem lehet elfelejteni, mert a segítőkészség és a szeretet szívszorítóan szép megnyilvánulásai.  Megtörtént, hogy az éjszaka leple alatt menekülő pathiak csónakja félig megtelt jeges vízzel, amire a Duna túlsó partjára jutottak. A ruha keményre fagyott rajtuk, mire a faluba értek. Szállást remélve bezörgettek egy házba. A házigazda szívesen látta őket, és az ágyát engedte át annak, aki közülük a leggyengébb, legelesettebb volt.  
         Ez az, amit még ötven év múltán sem lehet elfelejteni, ami miatt mindent meg kell tennünk azért, hogy a híd a szeretet, megértés és barátság hídja megépüljön. Ami elvett tőlünk a történelem, igyekezzünk pótolni. Mert nem lehet a mainál alkalmasabb időpontot várni, nem lehet politikai, gazdasági csodában reménykedni. Tenni kell, itt és most, mert az elszalasztott lehetőségek vissza nem térnek. 
        Lehetőség a szeretetre, a megértésre minden nap adódik. Meg kell látnunk, ki kell nyújtanunk kezünket. Meg kell bocsátanunk az elszenvedett sérelmeket, a múlt századi elmagyarosítási törekvéseket csakúgy, mint a magyar iskolák bezárását. Ha azt keressük, hogy a történelem folyamán az egymás mellett élő népek, nemzetek mikor és hol vétettek egymásnak a felsorolás végére talán soha nem érünk. Ne ássunk hát a temetőben. Nézzünk előre és nyújtsunk egymásnak kezet. Mutassunk példát: abban az évben, amikor községünk neve 501 éve PATH, és abban az évben, amikor elődeink 1100 éve jelentek meg ezen a tájon, abban az évben, amikor községünk új címert és zászlót avat- bocsássunk meg és gondoljunk arra, hogy igazságot szolgáltat az Úr. Nem a mi feladatunk ítélkezni mások felett. A mi feladatunk helyt állni ott, ahová az élet állit, megvédeni őseink örökségét, életünkkel példát mutatni és tudatosítani: a szeretet soha el nem fogy.

Dr. Szabó Olga

 

 

Zászló- és címeravatás 1996.6.8

Dr. Szabó Olga, Path község polgármesterének az ünnepi beszéde

Tisztelt Hölgyeim és Uraim, kedves vendégeink!
            Ki ne tudná közülünk, hogy melyik a gyász színe? Ki ne olvasta volna szalagavatói üdvözleteken a zöld szalagról szóló szóvirágot, a remény szalagja legyen számodra üdvözlet és emlék? Ki ne tudná, mit jelent a hófehér menyasszonyi ruha? 
            De arra a kérdésre, melyik községet jelképezi a fehér, kék, sárga szalag a választ kevesen tudnák. Azt is, hogy vajon mit jelképez a kék alapon ezüst hullámból kiemelkedő arany napraforgó?
            Pedig a válasz a mai naptól kezdve nyilvánvaló és egyszerű: egy Duna menti kis község, Path összetartó közösségét. Annak a falunak a lakosságát, amely 1268-tól írott történelme során részese volt azoknak az eseményeknek, amelyek Közép Európa e térségére szinte már jellemzőek.  Árpád kori település, amelyet tönkre tett a 150 éves török uralom, pusztította földrengés, tűzvész, árvíz, de nem kímélték az éppen időszerű járványok sem: kolera és torokgyík egyaránt tizedelte lakosságunkat. 
            A középkor történései számunkra csak betűk és évszámok. Az érint csak érzékenyen bennünket, amit közvetlen felmenőink éltek át és ránk hagyták, amit tollfosztáskor, kenyéradó kézimunkázás közben mondott igaz mesét. 
           A földesurak hatalmát némileg korlátozó földosztás okozta mérhetetlen szegénységet. Az egymásra rakosgatott krajcárok alig hallható csengését, a nélkülözést, a koplalást, a legyengült gyerekek haláltusáját. Az édesapa fájdalmát, akinek udvarából 11 koporsót vittek ki a temetőbe. A torokgyík, a Duna és a háború egyaránt megkövetelte és elvitte áldozatait. 
          A háború. Első és második világégés. Nevek a gránitlapon, amelyek az ifjabb nemzedék számára már csak egy fényképről ismert arcok jelentenek. Vagy egy frontról irt képeslapot, amit a nagymamánk haláláig az imakönyvében őrzött és a koporsóba is mellé kellett tennünk. Hősi halott bátyja után maradt utolsó emléket. 
         Tudom é még szerencsés volt. Mert férje, ha sokára is, de hazajött, fiait is megkímélte a háború. De nagyon sokan nem tértek haza. Az özvegyek és az árvák kötelessége az, hogy az unokáknak, dédunokáknak elmondják, milyen mérhetetlen fájdalmat, mekkora szenvedést hozott a világégés. Miért? Hogy ne legyen többé háború.
        Az orosz fogságból hazatértek még meg sem melegedtek, amikor újabb megpróbáltatás várt fazsindelyes, szalmatetős kis falunk népére. A történelem megismételte önmagát. A XVI-XVII. században a törökök hajtották rabszolgavásárra elődeinket, 1946 december 17-én, 1947.január 28-án, 30-án szüleinket deportálták Csehországba. Dermesztő hidegben, marhavagonban. Megalázták őket emberi mivoltukban, elszakították családjuktól. Nem tudták, lágerba vagy ,,málenykij robotra,, viszik-e őket. Nem tudták, látják-e még szülőfalunk fatornyos kis templomát. Látják-e édesanyjuk sírját, hallják-e unokájukat magyarul beszélni? 
      Igen, ezt is el kell mondani, hogy ne legyen többé deportálás.
     Újabb megpróbáltatás következett. Amit nehezen, évekig tartó nélkülözés árán hitelekből, magas kamattal vettek meg, be kellett adni a közösbe. A kör bezárult: hiába volt a koplalás, hiába verték fogukhoz a garast: ugyanúgy a másét művelték, mint a nagyapáik. Csak ezt a közösnek nevezték. 
     Igen, ezt is el kell mondani. Hogy ne vegyék el a becsületes munkával megszerzett vagyont. 
     
     A Duna az éltető, dübörögve szakította át a gátat, és pusztító vált belőle. 1965. június 15-én, 31 esztendeje, romba döntötte a falut. Az újjáépítés nagy áldozatot követelt. Családok szakadtak ketté. A gyerekek a Tátrában bentlakásos iskolában tanultak, itthon a szülők fabarakkban laktak, éjt nappallá téve építették a családi fészket. Sorsukban osztoztak a Kelet- Prágai, Hodonini, Senicai munkások, a magyar diákok. A falu újjá épült. Szebb lett, mint valaha. De nem lehet elfelejteni, a vízbe rogyott ház után maradt porfelhőt és az összezáródó víztükröt, a menekülést és a kegyelemkenyeret. De azt sem, hogy akkor ember segített az embernek. Senki nem kérdezte, ki milyen nyelven beszél. Nem volt nyelvtörvény, nem volt két részre szakított ország, nem volt alternatív oktatás, nem szabdalták úgy az országot, hogy lehetőleg minél kisebb legyen a magyarok számaránya. Akkor csak megértés volt, segítőkészség és szeretet.


,, hol szeretet van, 
nem baj, hogy más vagy, 
más a honod, a templomod, 
s nyelvedben, 
lélek emelte versedben 
másként zendülnek 
az igék. ,,

Mit jelképez a hullámokból kiemelkedő napraforgó? A Dunát, mely múlt, jelen, s jövendő. A pathiak által átélt szenvedések hosszú sorát. Gerinces kiállást, ősei hagyatéka, nyelve mellett. 1977-ben bezárt iskolánk hiányát, de a Komáromi Városi Egyetem első évfolyamát is , mely éppen itt, a pathi fürdőben kezdte meg működését. Azt, hogy mindig meg kell tenni azt, amit lehet, úgy ahogy lehet.
       Felmerül a kérdés: ezek között a körülmények között lehet-e tenni? Ha igen, mit? Megvédjük anyanyelvi iskoláinkat, óvodáinkat.  Magyar iskolába, óvodába íratjuk gyermekeinket. Anyanyelvünket, melyet a századok bíztak ránk, becsülettel továbbadjuk, és elmondjuk az igaz mesék hosszú sorát. A jogfosztottság éveiről, vagyonunk elkobzásáról, a háborúról, a deportálásról, mindarról, amit a történelemkönyvekből kihagytak.  Beszélünk kis emberek nagy tetteiről, hősi helytállásáról. Segítünk, hogy fiunk, unokánk erőt tudjon meríteni elődei tetteiből, ezer és ezer hajszálgyökérrel kötődve szülőfalujához. Segítsük, hogy becsületes ember váljon belőle. 
       De ehhez- meg kell szülnünk gyermekeinket. Mert a gyerek a jövendő. A hatalom nem véletlenül ítélte elöregedésre, kihalásra falvainkat. A hajszálgyökereket akarta szétszakítani, hogy bérházak sokadik emeletén egyszem csemetéket nevelve elfeledjük, milyen a frissen kaszált széna illata, milyen az összetartozás érzése: az, hogy elfogadnak olyannak, amilyen vagy. A gyökértelen ember könnyen befolyásolható, kiszolgáltatott. Ezért ragaszkodjunk hát egymáshoz, gyerekeinkhez.
         A még meg nem született gyerekekhez is. Róluk dédanyám jut eszembe, aki még a padlásról is leugrott, hogy egyáltalán nem édes terhétől megszabaduljon. Ez a nem kívánt hetedik gyermek volt az, aki öregségében támasza volt és puha kenyeret adott reszkető kezébe, megvette a gyógyszert, meleg ruhát. A szívesen fogadott gyerekeket elvitte a TBC, a háború, vagy távolba sodorta az élet.


,, Mert a gyerek-szeretet
hol szeretet van,
-elpusztíthatatlan-
üri áradatból 
az időfolyamból
aranyszemcséid kimoshatod
s a világot belőlük összerakhatod. ,,

A cimerünkben található virág a megújulást jelképezi. A félhold emlékeztet a rabszolgavásárokra: a középkorira éppúgy, mint újkori történelmünk nagy szégyenére.  A csillag eszünkbe juttatja, hogy a vörös és a sárga csillag fölött eljárt az idő, mint ahogy letelik minden diktatúra ideje is. Egyedül a betlehemi csillagnak, a szeretet csillagának van jövője, létjogosultsága. Mert: ,, ahol szeretet van, remény és jövő van ,,
        Erre emlékeztessen bennünket a fehér, kék sárga szalag. Erre emlékeztessen az a címer és zászló, amely bennünket, Path község lakosságát jelképezni fog.

       

Jelzésértékű, hogy a Helytállásért díj idei kitüntetettje kérte föl önkormányzatunk a zászló és címer megszentelésére. Szeretnénk, ha mi is képesek lennénk helytállni ott, ahová a sors állit, és meg tudnánk tenni azt, amit a becsület és emberség megkövetel. Ebben mutat példát életével nekünk monseineur Lénár Károly, tardoskeddi esperes úr, akit tisztelettel kérek, hogy szíveskedjék zászlónkat a római katolikus vallás előírásai szerint felszentelni.                

       

Inaugurácia vlajky a erbu obce 8.6.1996 Inaugurácia vlajky a erbu obce 8.6.1996 Inaugurácia vlajky a erbu obce 8.6.1996 Inaugurácia vlajky a erbu obce 8.6.1996

Inaugurácia vlajky a erbu obce 8.6.1996 Inaugurácia vlajky a erbu obce 8.6.1996 Inaugurácia vlajky a erbu obce 8.6.1996 Inaugurácia vlajky a erbu obce 8.6.1996

  

Az 1965-ös árvíz 30. évfordulója 

Dr. Szabó Olga, Path község polgármesterének ünnepi beszéde

Tisztelt Hölgyeim és Uraim!
Kedves vendégeink!

Path község történelmében nem volt esemény, amely olyan gyors és mélyreható változást hozott az emberek életébe, mint az 1965-ös nagy dunai árvíz. A Duna, mely az itt élők éltető eleme, életünk része. 1965 június 15-én, reggel fél kilenckor elszakította a gátat a Párkány-Komáromi főút Path-Path vízszivattyú szakaszán. A 86 m széles szakításon másodpercenként 1200 m3 víz ömlött át, s az ár már délben elérte a falut. 
      Már éjjel házak roskadtak össze borzalmas recsegés-ropogás közepette. 99 család fészkét, melyet fáradságos munkával, adósággal küszködve éveken át épített fel, pár óra leforgása alatt nyelte el a Duna.
      Ahol legnagyobb az ínség, ott a legközelebb a segítség- tartja a közmondás. Így volt ez a mi esetünkben is. A József Attila Ifjúsági Klub és az Ady Endre Diák Kör mozgósította a közép és főiskolás diákokat, akik a romok eltakarításából vették ki részüket. De éreztük a Kelet-Prága-i lakosainak felénk nyújtott segítő kezét, és a katonaság- mely a gát szakadásától kezdve az ujjáépitésig jelen volt- állandó segítségét. Az újjáépítésben oroszlánrészt vállaltak a Hodonin-i és a Senica-i járás üzemei, akik az ,, egy üzem egy ház,, jelszót nemcsak teljesítették, hanem az esetek többségében túl is teljesítették. 
     A szükséghelyzet az, amikor lehull az álarc, és a jellem hibái, az emberség hiánya meztelen valóságban tárul elénk. De tanúi lehettünk a segítőkészség, a jóság szívet szomorítóan szép példáinak is, annak, hogy vannak emberek, akik tudják, és érzik, hogy a szeretet soha el nem fogy. Minél többet adunk belőle, annál több marad. Voltak emberek, akik családjukat elhagyva jöttek ebbe a lepusztult, tönkrement faluba a Hodonin-i, a Kelet-Prágai és a Senicai járásból.  Akkor nem számított, ki milyen nyelven beszél, hova nyúlnak a gyökerei. Akkor csak az számított, hogy segítsen az ember az embernek. 
     Szeretném, ha a másság elfogadása, a tolerancia, az emberség nem korlátozódna, csupán vészhelyzetekre, hanem mindennapjaink, viselkedésünk, egymáshoz való viszonyunk szerves részévé válna. Bízom benne, hogy ez lehetséges, mert mi, egyszerű érző szívű emberek megértjük, tiszteljük egymást, és mint a 30 évvel ezelőtti példa is mutatja, segítjük egymást, ha a sors úgy hozza. 
     Sajnos vannak olyan politikusok, akik hogy eltereljék a köz figyelmét az égető gazdasági, szociális és egyéb gondokról ellenségesnek tűntetik fel a szlovákiai magyarokat, akiktől félni kell. Ne tőlünk féltsék az országot, hanem azoktól, akik tönkre teszik. Mi szülőföldünknek tekintjük ezt a földet, boldogulásán, javán munkálkodunk. Közös érdekünk, hogy gazdaságilag felvirágozzon, hogy valóban szülőföldünk legyen a hazánk. 
    Köszönetet mondunk azoknak a munkásoknak, akik Prágából, Senicáról vagy Hodonból jöttek segíteni nekünk. Szeretettel várunk minden kedves vendéget a világ bármely tájáról. Örülünk, ha hírét viszik csodaszép szülőföldünknek, részt vállalnak gondjainkból, bajainkból. 
   Tudjuk, a katona parancsot teljesít. De nem mindegy hogyan. Azok, akik az árvíz alatt anyagi javainkat, életünket mentették szívvel és emberséggel tették. Úgy mintha a családjukért dolgoztak volna. Nagyon sokszor voltak holtfáradtak, kimerültek, erőn felül dolgoztak, segítettek.  Köszönet illeti- így ismeretlenül is – őket. 
   Végezetül figyelmükbe ajánlom Márton Áron szavait:
,, A kereszthordozó emberiség egyik elkínzott, fájó tagja vagyunk mi is. Ez a keresztút csak úgy vezethet egy boldogabb és föltámadást hozó jövőbe, ha a közös terhek viselésében egymást segítjük, és a munka ránk eső részét becsülettel vállaljuk. ,,
  Ehhez kívánok mindnyájunk számára erőt, bizalmat és hitet.

Köszönöm megtisztelő figyelmüket.

 

1992- Első nyugdíjas nap 

Dr.Szabó Olga, Path község polgármesterének ünnepi beszéde

Kedves idős polgáraink
         Tiszteletadás ez a mai találkozás. Tiszteletadás a kor, a tapasztalat, az élet harcát becsülettel megvívott emberek előtt.  Mert becsületes harc áll Önök mögött. Az élet harca.
        Néhányan emlékeznek még az első világháborúra, az azt követő és megelőző szegénységre. Szinte mindnyájan átélték a második világégést, tapasztalták mit jelent jogfosztott háborús bűnösnek lenne szülőföldjükön. Nem felejtik el- mert nem lehet elfelejteni- 1947 januárját, amikor marhavagonokban szállították a deportáltakat Csehországba, ahol sokkal inkább munkaerőnek, mint embernek tekintették a cseh szót nem értő hontalan magyart.
      Mikor elmúlni látszottak a nehéz idők, és a kitelepítettek is hazatérhettek, következett a szövetkezetesítés.  Azt a kevéske földet, amit elődeik több generációja keserves munkával szerzett be kellett adni a közösbe. Joggal érezhették hát, hogy kicsúszott a lábuk alól a talaj, időbe telt míg rájöttek, hogyan tovább. 
     Amikor már úgy tűnt, rendeződik helyzetük, a Duna mutatta meg, hogy ezen a vidéken ki az úr. Romba döntötte a falut. Az a pár ház, ami megmaradt, megrepedezve, összeszakadva figyelmeztetés számunkra- ne felejtsük el mit tud a méltóságosan hömpölygő öreg Duna, ha elszakítja a gátjait. 
     A község újjáépítése az önök keze munkája. Minden fa, bokor, épület szorgalmukat, igyekezetüket bizonyítja. A költővel együtt állítom: 
,, Nem volt hiába semmi sem.
Igaz, kicsit fáradt vagyok,
Acélkerék is megkopik,
hogyha szüntelen csak forog. ,,

     Küzdelmes, nehéz élet áll Önök mögött, s most, hogy a mindennapok harcaiban megfáradtak, méltán várnák el, hogy életük őszén ne érjék kiszámíthatatlan események, napjaik nyugalomba teljenek. 
     Úgy tűnik, hogy változó forrongó világunkban ez a jogos igény is egyre inkább csak vágy marad. Ezért arra kérek mindenkit, - galambősz bácsikákat és nénikéket egyaránt, hogy próbáljuk meg szeretetben élni együtt napjainkat. A szeretet segíti elviselni a betegséget, fájdalmat, a bizonytalanságot, nemhiába írták róla: 
,, Szóljak bár emberek vagy angyalok nyelvén
Ha a szeretet nincs bennem
Csak zengő érv vagyok vagy pengő cimbalom.
Legyen bár prófétáló tehetségem,
Ismerjem bár az összes titkokat és minden tudományt
Legyen akkora hitem, hogy hegyeket mozgassak
Ha szeretet nincs bennem,
Mit sem használ… ,,

         A szeretet emberformáló erejéről regéket tudnának mesélni az itt ülő édesanyák, nagymamák és dédmamák, akiket engedelmükkel- őszinte szeretettel köszöntök. 
         Az édesanyákat, akik gyermekük betegágya mellett zokszó nélkül virrasztottak át éjszakákat, akik szeretete, féltő gondja életünkön át kísér. Akiknek mi vagyunk a minden, az élet értelme. 
,, Amikor születtem, nem jeleztek nagyot,
Messiást jelentő különös csillagok,
csak anyám tudta, hogy királyfi vagyok. ,,

Szintelen és fakó minden szó, amellyel egy édesanya a gyermekeinek, szentelt életét kellene megköszönnöm. Végtelenül sok az, amit gyerekeinek, unokáinak ad az évek előrehaladásával nagymamává váló édesanya. Hiszen, egyre bővül azok köre, akiket szeretnie kell, és akikért akaratlanul is aggódik. Akik javáért él. Elmondhatja magáról: 
,, Igaz, kicsit fáradt vagyok,
nem adnak ingyen semmit ám,
Voltak keserves napjaim,
és rengeteg dúlt éjszakám.
Amíg egy gyermek nagyra nő
bizony, egyet- mást tenni kell,
legalább így az életem
nem múlt el csip-csup semmivel. ,,

   Nagymama. Mit jelent nekem ez a szó? Messze városba tanulni szakadt unokának sütött mákos rétest, hazaérkezésem hírére frissen forralt kakaót, megvárásra elkészített szilvás gombócot. Sok munkától eldurvult kezet és apróra töpörödött parasztasszonyt, akinek olyan végtelen szíve volt, hogy abba mindenki belefért. Akinek bankkönyve soha sem volt- és örült, ha segélyből lopva itt-ott egy százast adhatott, s mégis többet adott a világ összes kincsénél: igaz szeretetet. Talán ezért is emlékezek rá míg élek vérző szívvel- de mosolyogva.
Mindig csodálattal néztem az alig totyogó unokák mellett tevékenykedő nénikéket- a dédiket. Van abban valami megható, ahogy ők ketten a múlt és a jövendő megértik, szeretik egymást:
,, Nem siratom tűnt éveim,
hiszen az idő úgysem áll,
aki csak meddőségben élt,
azé a vénség, rút halál.
Szánom az ínyenc élvezőt,
csömörnél mása nem marad,
koldus, ki mit sem áldozott,
s nem gyűjtött mást, csak aranyat. ,,

Meghatottan üdvözlöm a halk szavú, becsületes lelkű és igaz szívű dolgos kezű édesapákat. Azokat, akik méltó példát mutattak gyermekeiknek emberségből, igaz ügy érdekében való kiállásból. A nagypapákat, akik megtanították unokáikat arra, mit jelent embernek, magyarnak lenni ezen a tájon. Az Ő felelősségüket Madách így fogalmazta meg: 
,, Ha vétkezel, fiadban bűnhődöl,
Köszvényedet benne folytatod
Ami tapasztalsz, érzesz és tanulsz
évmilliókra lesz tulajdonod. ,,

Kedves idő polgáraink,
      Az ifjúkor hevességét, meggondolatlanságát idővel felváltja a higgadt mérlegelés. Az elhamarkodott tetteket, meg nem gondolt, éretlen döntéseket a tudás és a tapasztalat követi.
     Ezért van szükség minden ötletükre, segítségükre, minden jó szavukra. De nem csak arra. Mindig hálával fogok visszagondolni azokra az idős emberekre, akik megfogták a lapát nyelét, és segítettek a közmunkában akkor, amikor segítséget másoktól hiába vártam. Köszönöm.
    Köszönöm a javaslataikat, köszönöm, hogy tehetségük szerint segíteni igyekeztek nekünk, az ifjabb nemzedéknek. 
    Bocsássanak meg érte, ha esetleg sietségünkben vagy tudatlanságunkban félreértettük jó szándékukat. Állítom, hogy:


,,Nem volt hiába semmi sem,
bár néhanap békétlenül
lázongtam, hiszen nem tudtam én,
hogy örömézzé édesül….
Sokat fizettem?Nem tudom,
hiszen mindennek ára van…
ezerszer újra kezdeném,
alázatosan, boldogan. ,,

Végezetül had kívánjak Önöknek nagyon sok napfényes őszi napot a következő gondolattal:


,, Töröld le könnyeid,
Kisírt szemedben mosoly legyen és derű,
Minden nap kezdődik valami,
Valami nagyszerű, valami gyönyörű. ,,

Köszönöm, hogy meghallgattak.